1000 km Szegedtől Pécsig
- 2008-09-23 23:42:50
- blackwolf
- (hozzászólások: 14)
A cím mindent elárul erről a bejegyzésről… Miután utolsó vizsgámat is befejeztem, a nyár eleje táborok sokaságát tartogatta számomra. Osztálytábor, plébániai tábor, vízitúra, fogyitábor, biciklitúra. Bár tavaly nem hittem volna, hogy ezek közül egyet is én fogok szervezni, a sors, mint már oly sokszor, ezúttal is megviccelt igen sok meglepetéssel. De hogy ebből hogy jöttem ki, azt legjobb lesz, ha kifejtem…
Lassan, de biztosan közeledett az év vége. Sok-sok finom vizsgával és dolgozattal. Elég sok kreditet vettem fel, és jól haladtam a teljesítésükkel. Azért a vizsgaidőszaktól nagyon féltem. Bár szerencsére már a második volt, így az újdonság nem rémisztgetett annyira.
Az idő pénz… Ma hazafelé azon gondolkodtam, hogy miért ilyen rövid ez a szólás. Bárcsak mindössze pénz lenne! De ezen kívül erő, energia, kitartás, remény, és had ne soroljam még mi. Most igazából kedvem lenne egy oldalon keresztül nyafogni, hogy már megint mennyire nincs időm, de se mást, se később magamat nem szeretném untatni ezzel. Nincs időm! És ezt megbeszéltünk, menjünk az izgalmasabb dolgokra.
Azt hiszem az ember manapság igen ritkán érzi, hogy meghallgatják az égiek… Ahogy az előző bejegyzésemből remekül látszik, az utóbbi időben az én fejem felett is megjelent néhány nagy kérdőjel, hogy ez most miért már megint velem történik? Bár választ azóta se kaptam, a kárpótlás viszont hiánytalanul megérkezett.
Az előző bejegyzésembe nyolcszor írtam le azt a szót, hogy szerencsére. Így is volt, remekül sikerültek a dolgok a karambolig. Onnantól viszont megbillent a mérleg és valahogy mindig kifogtam azt, amit nem kellett volna…
Amiről most fogok írni, azt nagyon vártam. Régóta. Vizsgaidőszak alatt, amikor tanulni kellett volna, gyakran elmerengtem, hogy de jó lesz majd, ha minden vizsgám megvan. Akkor aztán reszkessen a világ! Persze a dolgok sosem pont úgy történnek, ahogy azt mi alaposan eltervezzük. Azalatt a pár hét alatt, amiről most fogok írni inkább én reszkettem, semmint a világ. És az álmok nem egyszer rémálommá váltak…
Karácsony… Szerintem a legfelkapottabb ünnep mind közül. Van aki vásárlási lázban ég. Nem tudja mit vegyen ismerőseinek. Másoknak ez jelenti a kapcsolattartást a családjával, rokonaival. Hosszú a sor, sokan sokféle módon élik meg. Kinek meghitt, kinek pörgős, de olyat is hallottam már, hogy van aki csak a végét várja. Egyetlen hozzáállással nem találkoztam még, ez pedig a közömbösség.
Geomicsing? Talán ez lehet az első kérdése annak, aki először hallja azt a szót, hogy „geokessing”. Mi ez tulajdonképp? Egy játék, amit a modern technika hívott életre, bár igen ősi alapokon nyugszik, mégpedig a kincskeresésen. Hiszen ki ne szeretne egyszer valami hatalmas kincset találni? Ezzel a játékkal jóval több szerencsénk lehet.
Bizony, rendesen elmaradtam az írással. Minden bizonnyal belefért volna, de úgy éreztem fontosabbak azok a dolgok, amikkel akkor törődtem. Most kicsit bánom, hiszen az utóbbi hónapról nem tudok rendesen beszámolni... Arra emlékszem, hogy legutóbbi írásom után véradásra mentem.
Mi lesz, ha nem tudok felállni? Mi a helyzet a vidámparkban? Mit lehet csinálni a szünetben? És ez még mind semmi. Szeretem, amikor úgy kihasználom az időmet, mint a héten… De kezdjük az elejéről.
Nem fordult még velem elő olyan, hogy ne emlékeznék rá, amikor reggel lenyomom az ébresztőórám és visszaalszom. Sőt, amikor este nagyon aggódom, hogy felkelek-e, szinte pontosan az ébresztő előtt fél órával felkelek. Amikor viszont Svédországba menő repülőmet kellett elérnem csúnyán cserben hagytam magam.
Életem ezerhatvankilencedik hete ugyanúgy indult, mint a többi. Hétfőn egy órát kellett várnom egyik ismerősömre, akinek még órája volt és megbeszéltük, hogy együtt megyünk be a másik suliba amibe járunk.
A szombatom zsúfoltnak ígérkezett. Reggel elmentem keringő próbára, ahogy az elkövetkező hetekben még tenni fogom szombatonként. Onnan kicsit előbb eljöttem, mert délben kezdődött a ministránskirándulás, aminek én voltam a főszervezője.
Túl vagyok az első komoly ZH-n. Bár ne lennék. Csütörtök este nyugodtan hajtottam álomra a fejem abban a tudatban, hogy eleget gyakoroltam a statika zárthelyi számonkérésre.
Szép kis adósságom van, már ami a blogomat illeti. Természetesen nem véletlen… De kezdjük a dolgokat az elejéről. Sőt! Kezdjük annál is korábbról. 2006. ősz… A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyílt napjára ballagtam.
A tűzijátékot kipihenve elkezdtem készülni a biciklitúrára. Volt osztályfőnököm új osztályát mentem kísérni – ismét. Mindig örülök, ha lehetőségem van fiatalokkal lenni. Közöttük még nem kell az etikett szerint élni.
Szent István napjára több program is ígérkezett számomra. Egyre kimentem a Red Bull Air Race-re. Eddig még egyszer se voltam kint, de mivel 4-kor találkoznom kellett pár ismerőssel Moszkván, gondoltam addig kinézek. Batthyány térnél hatalmas tömeg és egy elzárt dunapart várt.
Miért menj el? Testünkben átlagosan 5,5 liter vér található, ebből kevesebb, mint fél litert vesznek el egy véradás alkalmából. Harmincszoros véradók mentesülnek a vizitdíj alól. Ingyenesen és automatikusan végeznek HIV, Hepatitisz-B, Hepatitsz-C, szifilisz kimutatást és a vércsoportod is megmondják. Egy véradással három életet menthetsz. Nem kell más, csak személyi-, lakcím- és TAJ-kártya.
„Kilenc napja érkeztem az új világba. Itt nincsenek fák, nem süt a nap és kicsi a tér. Minden nagyon sima, kész életveszély itt közlekedni. Akik elraboltak, azóta se hagynak békén. Nem tudom meddig bírom még…” Amikor ránéztem mókusunk fejére, akit a tengerről hoztunk, úgy éreztem valami hasonló járhat piciny agyában. Még él.
Békésen aludtam. Talán álmodtam is – nem emlékszem… Ami megmaradt az az, hogy hangokra keltem fel. Hunyorogva kezdtem felfogni, hogy mi is történik. Először öntudatra ébredtem, majd úgy ítéltem meg, hogy a szobámban vagyok, felkeltettek és nagyon korán lehet. Felmerült bennem a kérdés, hogy miért? Ez általában nem így történik, főleg nem nyáron. Ránéztem az órára. Hajnali öt. Visszadőltem és a plafonra meredtem. Nyújtózkodtam, hogy kicsit beinduljon a vérkeringés az agyamban. Szerda van, a nap épp keleget felfele, a családom pedig mászkál a házban. És akkor eszembe jutott, mi volt az utolsó gondolatom előző este lefekvés előtt! Hogy hogyan fog telni a következő tíz napom a tengerparton! Hát persze!
Svédország után egy hétig otthon voltam egyedül. Kedden barátommal és unokatestvéremmel elmentünk a budakalászi bányatóra, ahol hét üveg sörrel egész nap elvoltunk. Pontosabban még átmentünk délután a barátomhoz és ott sütögettünk és beszélgettünk egész estig. Remek nap volt, de sajnos napszúrást kaptam, így szombatig otthon ültem a gép előtt és elég vacak állapotban töltöttem el egy hetet. Szerencsére enni se kívántam, ugyanis magamra kellett főznöm. Vasárnap mise után az atya odajött hozzám és azt kérdezte, nincs-e kedvem elmenni szellemi fogyatékosokat táboroztatni. Mivel a jövő héten is egyedül ülhettem volna otthon, illetve ingyenes étkezés is benne volt a táborban, rövid gondolkozás után mondtam, hogy megyek. Volt egy órám, hogy összepakoljak, illetve, hogy rendbe tegyem a házat. Nagyjából sikerült is. Kocsival mentünk le Héregre. Nem tudtam sokat arról, ami az elkövetkezendő héten várt rám. Fogyikra kell figyelni, és egyébként tök poén az egész. Nagyjából ennyi.
A legkülönbözőbb arckifejezéseket láttam akkor, amikor valakinek elmondtam, hogy barátommal Svédországba készülök stoppal. Volt, akin látszott, hogy nem hitt benne, volt aki furcsán nézett rám, de olyan is akadt, akinek nagyon tetszett az ötlet. Én magam is vegyes érzésekkel készültem az útra. Alaposan bevásároltunk, mindent átbeszéltünk, mi az ami kellhet az útra. Így utólag nyugodtan mondhatom, hogy nem szenvedtünk hiányt semmiben. De mi az ami egy ilyen úton történhet az emberrel? 3500 km stoppal…
A következő táborom végre úgy indult, hogy nem segítőként vagy szervezőként megyek, hanem résztvevőnek és pihenhetek. Tévedtem. Kocsival kellett mennem, cuccokat vinni. Az autó Suzuki Wagon R+ volt. Nagyon kellemeset csalódtam benne, mert remekül ment! Ezelőtt nem vezettem Suzukit és nem hallottam túl sok jót róla. Más kérdés, hogy papírból van, de amúgy nagyon kis kellemes kocsi. Kipakoltunk, és unokatestvéremmel, aki mellettem ült és egy ismerősömmel, aki a másik kocsiban ült segíteni visszamentünk Egerbe, ahol a többiek voltak.
Ahogy közeledett az osztálytábor úgy kezdtem egyre jobban félni. Volt osztályfőnököm megkért, hogy új osztálya nyári táborában én legyek az, aki egyrészt segít irányítani a gyerekeket, másrészt főz rájuk. Három dolog bonyolította a dolgot, az egyik, hogy a tábor második napján énekelnem kellett, a harmadik napján érettségiznem, illetve, hogy meg kellett tanulnom főzni.
Múlt héten igen meglepő kérdéssel állt elé húgom. Azt mondta, hogy az iskolájában az egyik tanárnő, akivel húgom jóban van, elhívott minket az osztálytáborába segítőnek. Én egyszer találkoztam a tanárnővel egy 24 órás röplabdaedzésen. Kicsit furcsálltam, de arra az öt napra nem volt programom és Pécsre mentünk volna, az egész út teljesen ingyen lett volna, túl kecsegtetően hangzott az ajánlat, hogy nemet mondjak.
Most tehát két rövidebb túra beszámolója következik. Először biciklitúra volt osztályfőnököm új osztályával.
Most egy hét eseményeit sűrítem néhány mondatba. Lényegében a héten nem történt túl sok említésre méltó. Kivéve, hogy végre megkaptam a tablókért a fizetésem! Je! Viszont a hétvége annál több mindent kínált. Pénteken és szombaton biciklitúrára mentem Martinnal és új osztályával. Szeretek velük kirándulni.
Sose fogom elfelejteni, ahogy a célban ülök a földön, eszem a virslit, és ahogy hol az oklevélre, hol a beérkezőkre pillantok, és meglátok egy-két ismerős arcot, hátizsákot, vagy mosolyt, elfog egy érzés... Csak ülök és röhögök... Sok mindent máshogy képzeltem el.
A fizika írásbelin túlvagyok. Tegnap még voltak percek, amikor aggódtam, de ma cseppet sem. Hiszen nincs tétje. Tudnám miért nem esett le nekem ez akkor, amikor jelentkeztem rá! Mindegy... Csak a szóbelitől félek. De mindegy. Holnap jöhet három vizsga, szerdán szünet, csütörtökön két vizsga, pénteken infó érettségi.